BGF Multi-Theme Equity Fund Az Alap célja a hosszú távú (legalább öt egymást követő évben) elért tőkenövekedés olyan módszerekkel, amelyek összhangban vannak a környezeti, társadalmi és kormányzati (ESG) befektetés alapelveivel. Az Alap azáltal éri el befektetési céljait, hogy eszközeinek legalább 80%-ának vonatkozásában értékpapíroknak (pl. részvényeknek) való közvetett kitettséget szerez más alapokba való befektetés révén. Ezen alapok közé tartoznak az iShares Exchange Traded Funds és a BlackRock Group által kezelt egyéb alapok. Az Alap továbbá befektetési céljainak elérése érdekében közvetlenül befektet értékpapírokba és pénzügyi származékos eszközökbe (FDI-k), azaz olyan befektetésekbe, amelyek árfolyamai egy vagy több mögöttes eszközön alapulnak. Az Alap továbbá befektethet készpénzbe és pénzpiaci eszközökbe. Az Alap összes eszközének befektetése az ESG-politikájának megfelelően, a prospektusban foglaltak szerint történik majd. Az Alap az összes eszközének legalább 80%- át pozitív ESG-célkitűzést vagy -eredményt megcélzó, különösen az SFDR-rendelet 8. és 9. cikkében foglalt követelményekkel összhangban álló kollektív befektetési vállalkozásokba (CIS) fekteti, és az Alap arra törekszik, hogy az összes eszközének legalább 20%-át fenntartható befektetésekbe fektesse. A befektetési tanácsadó szándéka továbbá az, hogy az Alap olyan fenntartható befektetéseknek való kitettséget nyújtson, amely magasabb, mint az MSCI All Countries World Index (Index). Az Alap fenntartja a minimális kitettséget olyan befektetésekkel szemben, amelyek kifejezetten az éghajlati célkitűzéseket támogatják. Az Alap Nettó eszközállománya USD 182 435 778 A Befektetésijegy-osztály indulásának napja 2020. júl. 10. Alap indulásának napja 2020. júl. 10. A Befektetésijegy-osztály devizája EUR Alap alapdevizája USD Eszközosztály Részvény Komparátor Benchmark 1 MSCI All Country World Index SFDR Classification 8. cikk Vételi jutalék 5,00% Teljes költségarányos 0,80% ISIN-kód LU2123743853 Alapkezelői díj 0,55% Sikerdíj 0,00% Minimális kezdeti befektetés EUR 100 000,00 Minimális további befektetés EUR 1 000,00 Osztalék felhasználása Újra befektető alap Székhely Luxemburg Jogi felépítés UCITS Alapkezelo társaság BlackRock (Luxembourg) S.A. Morningstar kategória - Dealing Settlement Ügylet napja + 3 nap Dealing Frequency Napi, határidős árazás Bloomberg Ticker (szimbólum) BGBMEDE SEDOL BLPHV32 29-febr.-2024 BGF Multi-Theme Equity Fund Inception Date 2020. júl. 10. Fund Holdings as of - Total Net Assets EUR 2 061 492,56 Number of Securities 20,00 Shares Outstanding 163 360,95 Név Súlyozás (%) BGF CIRCULAR ECONOMY FUND 18.0012 BLACKROCK GLOBAL FUNDS - NEW ENERGY FUND 14.0782 ISHARES DIGITAL SECURITY UCITS ETF USD ACC 11.0548 ISHARES AUTOMATION & ROBOTICS UCITS ETF 9.9538 ISHARES MSCI EM CONSUMERGROWTH UCITS ETF USD (ACC) 6.8992 ISHARES V PLC - ISHARES S&P COMMODITY PRODUCERS AGRIBUSINESS 5.9415 ISHARES S&P GLOBAL WATER 50 4.9901 ISHARES AGEING POPULATION UCITS ETF 3.9905 ISHARES GLOBAL INFRASTRUCTURE UCITS ETF USD (DIST) 3.4394 ISHARES REFINITIV INCLUSION & DIVERSITY USD 3.0151 As Of NAV per Share Napi NAV változás Napi NAV változás %-ban 2024. márc. 27. 12.62 0.02 0.15873015873015872 2024. márc. 26. 12.6 0.01 0.07942811755361398 2024. márc. 25. 12.59 -0.05 -0.39556962025316456 2024. márc. 22. 12.64 -0.01 -0.07905138339920949 2024. márc. 21. 12.65 0.18 1.4434643143544508 2024. márc. 20. 12.47 0.09 0.7269789983844911 2024. márc. 19. 12.38 -0.06 -0.48231511254019294 2024. márc. 18. 12.44 0.02 0.1610305958132045 2024. márc. 15. 12.42 -0.04 -0.32102728731942215 2024. márc. 14. 12.46 -0.04 -0.32 2024. márc. 13. 12.5 -0.01 -0.07993605115907274 2024. márc. 12. 12.51 0.08 0.6436041834271923 2024. márc. 11. 12.43 -0.12 -0.9561752988047809 2024. márc. 08. 12.55 0.05 0.4 2024. márc. 07. 12.5 0.06 0.48231511254019294 2024. márc. 06. 12.44 0.02 0.1610305958132045 2024. márc. 05. 12.42 -0.08 -0.64 2024. márc. 04. 12.5 0.03 0.24057738572574178 2024. márc. 01. 12.47 0.02 0.1606425702811245 2024. febr. 29. 12.45 0.08 0.6467259498787389 2024. febr. 28. 12.37 -0.05 -0.4025764895330113 2024. febr. 27. 12.42 0.05 0.4042037186742118 2024. febr. 26. 12.37 -0.02 -0.16142050040355124 2024. febr. 23. 12.39 0.03 0.24271844660194175 2024. febr. 22. 12.36 0.15 1.2285012285012284 2024. febr. 21. 12.21 -0.04 -0.32653061224489793 2024. febr. 20. 12.25 -0.13 -1.050080775444265 2024. febr. 19. 12.38 0 0 2024. febr. 16. 12.38 0.02 0.16181229773462782 2024. febr. 15. 12.36 0.08 0.6514657980456026 2024. febr. 14. 12.28 0.06 0.4909983633387889 2024. febr. 13. 12.22 -0.13 -1.0526315789473684 2024. febr. 12. 12.35 0.08 0.6519967400162999 2024. febr. 09. 12.27 0.04 0.3270645952575634 2024. febr. 08. 12.23 0.07 0.5756578947368421 2024. febr. 07. 12.16 0.03 0.247320692497939 2024. febr. 06. 12.13 0.01 0.08250825082508251 2024. febr. 05. 12.12 0.04 0.33112582781456956 2024. febr. 02. 12.08 0.04 0.33222591362126247 2024. febr. 01. 12.04 0.02 0.16638935108153077 2024. jan. 31. 12.02 -0.07 -0.5789909015715468 2024. jan. 30. 12.09 0.03 0.24875621890547264 2024. jan. 29. 12.06 0.06 0.5 2024. jan. 26. 12 -0.01 -0.08326394671107411 2024. jan. 25. 12.01 0.02 0.16680567139282734 2024. jan. 24. 11.99 0.02 0.1670843776106934 2024. jan. 23. 11.97 0.05 0.41946308724832215 2024. jan. 22. 11.92 0.15 1.274426508071368 2024. jan. 19. 11.77 0 0 2024. jan. 18. 11.77 0.06 0.5123825789923142 2024. jan. 17. 11.71 -0.14 -1.1814345991561181 2024. jan. 16. 11.85 -0.03 -0.25252525252525254 2024. jan. 15. 11.88 -0.04 -0.33557046979865773 2024. jan. 12. 11.92 0.02 0.16806722689075632 2024. jan. 11. 11.9 0.04 0.3372681281618887 2024. jan. 10. 11.86 0.03 0.25359256128486896 2024. jan. 09. 11.83 0.05 0.4244482173174873 2024. jan. 08. 11.78 0.06 0.5119453924914675 2024. jan. 05. 11.72 -0.06 -0.5093378607809848 2024. jan. 04. 11.78 -0.08 -0.6745362563237775 2024. jan. 03. 11.86 -0.14 -1.1666666666666667 2024. jan. 02. 12 -0.05 -0.4149377593360996 2023. dec. 29. 12.05 0.03 0.24958402662229617 2023. dec. 28. 12.02 0.06 0.5016722408026756 2023. dec. 27. 11.96 0.06 0.5042016806722689 2023. dec. 22. 11.9 0.01 0.08410428931875526 2023. dec. 21. 11.89 -0.06 -0.502092050209205 2023. dec. 20. 11.95 0.01 0.08375209380234507 2023. dec. 19. 11.94 0.03 0.2518891687657431 2023. dec. 18. 11.91 -0.05 -0.4180602006688963 2023. dec. 15. 11.96 0.07 0.5887300252312868 2023. dec. 14. 11.89 0.16 1.3640238704177323 2023. dec. 13. 11.73 0.02 0.1707941929974381 2023. dec. 12. 11.71 -0.03 -0.2555366269165247 2023. dec. 11. 11.74 0.03 0.2561912894961571 2023. dec. 08. 11.71 0.08 0.6878761822871883 2023. dec. 07. 11.63 -0.03 -0.25728987993138935 2023. dec. 06. 11.66 0.12 1.0398613518197575 2023. dec. 05. 11.54 -0.05 -0.4314063848144953 2023. dec. 04. 11.59 0.11 0.9581881533101045 2023. dec. 01. 11.48 0.08 0.7017543859649122 2023. nov. 30. 11.4 0.04 0.352112676056338 2023. nov. 29. 11.36 0.13 1.157613535173642 2023. nov. 28. 11.23 -0.06 -0.5314437555358724 2023. nov. 27. 11.29 0 0 2023. nov. 24. 11.29 -0.03 -0.26501766784452296 2023. nov. 23. 11.32 -0.02 -0.1763668430335097 2023. nov. 22. 11.34 0.1 0.8896797153024911 2023. nov. 21. 11.24 0 0 2023. nov. 20. 11.24 -0.03 -0.26619343389529726 2023. nov. 17. 11.27 0.03 0.2669039145907473 2023. nov. 16. 11.24 -0.07 -0.618921308576481 2023. nov. 15. 11.31 0.16 1.4349775784753362 2023. nov. 14. 11.15 0.14 1.2715712988192551 2023. nov. 13. 11.01 0.02 0.18198362147406733 2023. nov. 10. 10.99 -0.06 -0.5429864253393665 2023. nov. 09. 11.05 -0.01 -0.09041591320072333 2023. nov. 08. 11.06 0.04 0.3629764065335753 2023. nov. 07. 11.02 -0.01 -0.09066183136899365 2023. nov. 06. 11.03 -0.01 -0.09057971014492754 2023. nov. 03. 11.04 0.12 1.098901098901099 2023. nov. 02. 10.92 0.24 2.247191011235955 2023. okt. 31. 10.68 0.09 0.8498583569405099 2023. okt. 30. 10.59 -0.06 -0.5633802816901409 2023. okt. 27. 10.65 -0.06 -0.5602240896358543 2023. okt. 26. 10.71 0.01 0.09345794392523364 2023. okt. 25. 10.7 -0.04 -0.37243947858473 2023. okt. 24. 10.74 0.07 0.6560449859418932 2023. okt. 23. 10.67 -0.19 -1.7495395948434622 2023. okt. 20. 10.86 -0.15 -1.3623978201634876 2023. okt. 19. 11.01 -0.13 -1.1669658886894076 2023. okt. 18. 11.14 -0.05 -0.44682752457551383 2023. okt. 17. 11.19 -0.02 -0.1784121320249777 2023. okt. 16. 11.21 -0.06 -0.5323868677905945 2023. okt. 13. 11.27 -0.08 -0.7048458149779736 2023. okt. 12. 11.35 0.03 0.26501766784452296 2023. okt. 11. 11.32 0.07 0.6222222222222222 2023. okt. 10. 11.25 0.14 1.2601260126012601 2023. okt. 09. 11.11 0.07 0.6340579710144928 2023. okt. 06. 11.04 -0.08 -0.7194244604316546 2023. okt. 05. 11.12 0.04 0.36101083032490977 2023. okt. 04. 11.08 -0.14 -1.2477718360071302 2023. okt. 03. 11.22 -0.08 -0.7079646017699115 2023. okt. 02. 11.3 -0.12 -1.0507880910683012 2023. szept. 29. 11.42 0.13 1.1514614703277237 2023. szept. 28. 11.29 -0.07 -0.6161971830985915 2023. szept. 27. 11.36 0.03 0.264783759929391 2023. szept. 26. 11.33 -0.05 -0.43936731107205623 2023. szept. 25. 11.38 -0.01 -0.08779631255487269 2023. szept. 22. 11.39 -0.04 -0.34995625546806647 2023. szept. 21. 11.43 -0.17 -1.4655172413793103 2023. szept. 20. 11.6 0.03 0.25929127052722556 2023. szept. 19. 11.57 -0.07 -0.6013745704467354 2023. szept. 18. 11.64 -0.1 -0.8517887563884157 2023. szept. 15. 11.74 0.03 0.2561912894961571 2023. szept. 14. 11.71 0.13 1.1226252158894645 2023. szept. 13. 11.58 -0.06 -0.5154639175257731 2023. szept. 12. 11.64 0.02 0.1721170395869191 2023. szept. 11. 11.62 0.02 0.1724137931034483 2023. szept. 08. 11.6 -0.05 -0.4291845493562232 2023. szept. 07. 11.65 -0.13 -1.1035653650254669 2023. szept. 06. 11.78 0 0 2023. szept. 05. 11.78 -0.05 -0.42265426880811496 2023. szept. 04. 11.83 0.04 0.33927056827820185 2023. szept. 01. 11.79 0 0 2023. aug. 31. 11.79 0.14 1.201716738197425 2023. aug. 30. 11.65 0.03 0.25817555938037867 2023. aug. 29. 11.62 0.08 0.6932409012131716 2023. aug. 28. 11.54 0.04 0.34782608695652173 2023. aug. 25. 11.5 -0.07 -0.6050129645635264 2023. aug. 24. 11.57 0.09 0.7839721254355401 2023. aug. 23. 11.48 0.04 0.34965034965034963 2023. aug. 22. 11.44 0.07 0.6156552330694811 2023. aug. 21. 11.37 0.04 0.353045013239188 2023. aug. 18. 11.33 -0.11 -0.9615384615384616 2023. aug. 17. 11.44 -0.07 -0.6081668114682884 2023. aug. 16. 11.51 -0.13 -1.1168384879725086 2023. aug. 14. 11.64 0.02 0.1721170395869191 2023. aug. 11. 11.62 -0.09 -0.7685738684884714 2023. aug. 10. 11.71 0.02 0.1710863986313088 2023. aug. 09. 11.69 0.01 0.08561643835616438 2023. aug. 08. 11.68 -0.05 -0.42625745950554134 2023. aug. 07. 11.73 -0.03 -0.25510204081632654 2023. aug. 04. 11.76 -0.06 -0.5076142131979695 2023. aug. 03. 11.82 -0.13 -1.0878661087866108 2023. aug. 02. 11.95 -0.1 -0.8298755186721992 2023. aug. 01. 12.05 0 0 2023. júl. 31. 12.05 0.02 0.1662510390689942 2023. júl. 28. 12.03 -0.07 -0.5785123966942148 2023. júl. 27. 12.1 0.14 1.1705685618729098 2023. júl. 26. 11.96 -0.04 -0.3333333333333333 2023. júl. 25. 12 0.11 0.9251471825063078 2023. júl. 24. 11.89 0.06 0.5071851225697379 2023. júl. 21. 11.83 0.02 0.1693480101608806 2023. júl. 20. 11.81 -0.01 -0.08460236886632826 2023. júl. 19. 11.82 0.07 0.5957446808510638 2023. júl. 18. 11.75 0.05 0.42735042735042733 2023. júl. 17. 11.7 -0.03 -0.2557544757033248 2023. júl. 14. 11.73 -0.03 -0.25510204081632654 2023. júl. 13. 11.76 0.01 0.0851063829787234 2023. júl. 12. 11.75 0.07 0.5993150684931506 2023. júl. 11. 11.68 0.08 0.6896551724137931 2023. júl. 10. 11.6 0 0 2023. júl. 07. 11.6 -0.02 -0.1721170395869191 2023. júl. 06. 11.62 -0.14 -1.1904761904761905 2023. júl. 05. 11.76 -0.08 -0.6756756756756757 2023. júl. 04. 11.84 0.04 0.3389830508474576 2023. júl. 03. 11.8 0.04 0.3401360544217687 2023. jún. 30. 11.76 0.1 0.8576329331046312 2023. jún. 29. 11.66 0.07 0.6039689387402933 2023. jún. 28. 11.59 0.11 0.9581881533101045 2023. jún. 27. 11.48 -0.08 -0.6920415224913494 2023. jún. 26. 11.56 -0.02 -0.17271157167530224 2023. jún. 22. 11.58 -0.12 -1.0256410256410255 2023. jún. 21. 11.7 -0.09 -0.7633587786259542 2023. jún. 20. 11.79 -0.08 -0.6739679865206403 2023. jún. 19. 11.87 -0.04 -0.33585222502099077 2023. jún. 16. 11.91 0.05 0.42158516020236086 2023. jún. 15. 11.86 -0.08 -0.6700167504187605 2023. jún. 14. 11.94 0 0 2023. jún. 13. 11.94 0.11 0.9298393913778529 2023. jún. 12. 11.83 0.03 0.2542372881355932 2023. jún. 09. 11.8 0.06 0.5110732538330494 2023. jún. 08. 11.74 -0.1 -0.8445945945945946 2023. jún. 07. 11.84 0.05 0.42408821034775235 2023. jún. 06. 11.79 0.03 0.25510204081632654 2023. jún. 05. 11.76 0.12 1.0309278350515463 2023. jún. 02. 11.64 0.2 1.7482517482517483 2023. jún. 01. 11.44 -0.07 -0.6081668114682884 2023. máj. 31. 11.51 -0.06 -0.5185825410544511 2023. máj. 30. 11.57 0.08 0.6962576153176675 2023. máj. 26. 11.49 0.03 0.2617801047120419 2023. máj. 25. 11.46 0.05 0.43821209465381245 2023. máj. 24. 11.41 -0.2 -1.7226528854435832 2023. máj. 23. 11.61 0.01 0.08620689655172414 2023. máj. 22. 11.6 -0.02 -0.1721170395869191 2023. máj. 19. 11.62 0.17 1.48471615720524 2023. máj. 17. 11.45 0 0 2023. máj. 16. 11.45 0 0 2023. máj. 15. 11.45 -0.02 -0.17436791630340018 2023. máj. 12. 11.47 0.09 0.7908611599297012 2023. máj. 11. 11.38 0.03 0.2643171806167401 2023. máj. 10. 11.35 0.06 0.5314437555358724 2023. máj. 08. 11.29 0 0 2023. máj. 05. 11.29 0.12 1.0743061772605194 2023. máj. 04. 11.17 -0.07 -0.6227758007117438 2023. máj. 03. 11.24 -0.06 -0.5309734513274337 2023. máj. 02. 11.3 0.04 0.3552397868561279 2023. ápr. 28. 11.26 0.08 0.7155635062611807 2023. ápr. 27. 11.18 0.06 0.539568345323741 2023. ápr. 26. 11.12 -0.2 -1.7667844522968197 2023. ápr. 25. 11.32 -0.08 -0.7017543859649122 2023. ápr. 24. 11.4 -0.03 -0.26246719160104987 2023. ápr. 21. 11.43 0.03 0.2631578947368421 2023. ápr. 20. 11.4 -0.04 -0.34965034965034963 2023. ápr. 19. 11.44 -0.11 -0.9523809523809523 2023. ápr. 18. 11.55 0.03 0.2604166666666667 2023. ápr. 17. 11.52 0.03 0.26109660574412535 2023. ápr. 14. 11.49 0.15 1.3227513227513228 2023. ápr. 13. 11.34 -0.1 -0.8741258741258742 2023. ápr. 12. 11.44 0.01 0.08748906386701662 2023. ápr. 11. 11.43 0.14 1.2400354295837024 2023. ápr. 06. 11.29 -0.03 -0.26501766784452296 2023. ápr. 05. 11.32 -0.12 -1.048951048951049 2023. ápr. 04. 11.44 -0.04 -0.34843205574912894 2023. ápr. 03. 11.48 0.02 0.17452006980802792 2023. márc. 31. 11.46 0.08 0.70298769771529 2023. márc. 30. 11.38 0.09 0.7971656333038086 2023. márc. 29. 11.29 0.09 0.8035714285714286 2023. márc. 28. 11.2 -0.06 -0.5328596802841918 2023. márc. 27. 11.26 0.14 1.2589928057553956 2023. márc. 24. 11.12 -0.11 -0.9795191451469278 2023. márc. 23. 11.23 -0.05 -0.4432624113475177 2023. márc. 22. 11.28 0.02 0.17761989342806395 2023. márc. 21. 11.26 0.02 0.17793594306049823 2023. márc. 20. 11.24 0.04 0.35714285714285715 2023. márc. 17. 11.2 -0.1 -0.8849557522123894 2023. márc. 16. 11.3 0 0 2023. márc. 15. 11.3 -0.05 -0.44052863436123346 2023. márc. 14. 11.35 0.13 1.1586452762923352 2023. márc. 13. 11.22 -0.15 -1.3192612137203166 2023. márc. 10. 11.37 -0.39 -3.316326530612245 2023. márc. 09. 11.76 0 0 2023. márc. 08. 11.76 -0.04 -0.3389830508474576 2023. márc. 07. 11.8 -0.03 -0.25359256128486896 2023. márc. 06. 11.83 0.05 0.4244482173174873 2023. márc. 03. 11.78 0.19 1.639344262295082 2023. márc. 02. 11.59 -0.06 -0.5150214592274678 2023. márc. 01. 11.65 0 0 2023. febr. 28. 11.65 -0.09 -0.7666098807495741 2023. febr. 27. 11.74 0.09 0.7725321888412017 2023. febr. 24. 11.65 -0.14 -1.1874469889737065 2023. febr. 23. 11.79 0.12 1.0282776349614395 2023. febr. 22. 11.67 -0.1 -0.8496176720475785 2023. febr. 21. 11.77 -0.05 -0.4230118443316413 2023. febr. 20. 11.82 0 0 2023. febr. 17. 11.82 -0.04 -0.3372681281618887 2023. febr. 16. 11.86 0.02 0.16891891891891891 2023. febr. 15. 11.84 0.03 0.2540220152413209 2023. febr. 14. 11.81 0 0 2023. febr. 13. 11.81 0.06 0.5106382978723404 2023. febr. 10. 11.75 -0.12 -1.0109519797809603 2023. febr. 09. 11.87 -0.05 -0.41946308724832215 2023. febr. 08. 11.92 0.08 0.6756756756756757 2023. febr. 07. 11.84 0.02 0.1692047377326565 2023. febr. 06. 11.82 -0.06 -0.5050505050505051 2023. febr. 03. 11.88 0.02 0.16863406408094436 2023. febr. 02. 11.86 0.18 1.5410958904109588 2023. febr. 01. 11.68 0.11 0.9507346585998271 2023. jan. 31. 11.57 -0.04 -0.34453057708871665 2023. jan. 30. 11.61 -0.04 -0.34334763948497854 2023. jan. 27. 11.65 0.04 0.34453057708871665 2023. jan. 26. 11.61 0.16 1.3973799126637554 2023. jan. 25. 11.45 -0.12 -1.0371650821089022 2023. jan. 24. 11.57 0.08 0.6962576153176675 2023. jan. 23. 11.49 0.08 0.7011393514461 2023. jan. 20. 11.41 -0.03 -0.26223776223776224 2023. jan. 19. 11.44 -0.23 -1.9708654670094259 2023. jan. 18. 11.67 0.08 0.6902502157031924 2023. jan. 17. 11.59 -0.01 -0.08620689655172414 2023. jan. 16. 11.6 0.07 0.6071118820468343 2023. jan. 13. 11.53 0.04 0.34812880765883375 2023. jan. 12. 11.49 0.03 0.2617801047120419 2023. jan. 11. 11.46 0.1 0.8802816901408451 2023. jan. 10. 11.36 -0.04 -0.3508771929824561 2023. jan. 09. 11.4 0.1 0.8849557522123894 2023. jan. 06. 11.3 0.03 0.26619343389529726 2023. jan. 05. 11.27 0 0 2023. jan. 04. 11.27 -0.01 -0.08865248226950355 2023. jan. 03. 11.28 0.19 1.7132551848512174 2023. jan. 02. 11.09 0.02 0.18066847335140018 2022. dec. 30. 11.07 -0.07 -0.6283662477558348 2022. dec. 29. 11.14 0.03 0.27002700270027 2022. dec. 28. 11.11 -0.02 -0.17969451931716082 2022. dec. 27. 11.13 0.01 0.08992805755395683 2022. dec. 23. 11.12 -0.05 -0.4476275738585497 2022. dec. 22. 11.17 -0.02 -0.17873100983020554 2022. dec. 21. 11.19 0.11 0.9927797833935018 2022. dec. 20. 11.08 -0.12 -1.0714285714285714 2022. dec. 19. 11.2 -0.02 -0.17825311942959002 2022. dec. 16. 11.22 -0.12 -1.0582010582010581 2022. dec. 15. 11.34 -0.31 -2.6609442060085837 2022. dec. 14. 11.65 -0.14 -1.1874469889737065 2022. dec. 13. 11.79 0.29 2.5217391304347827 2022. dec. 12. 11.5 -0.09 -0.7765314926660914 2022. dec. 09. 11.59 0.07 0.6076388888888888 2022. dec. 08. 11.52 0.02 0.17391304347826086 2022. dec. 07. 11.5 -0.12 -1.0327022375215147 2022. dec. 06. 11.62 -0.11 -0.9377664109121909 2022. dec. 05. 11.73 -0.05 -0.4244482173174873 2022. dec. 02. 11.78 -0.1 -0.8417508417508418 2022. dec. 01. 11.88 0.2 1.7123287671232876 2022. nov. 30. 11.68 -0.02 -0.17094017094017094 2022. nov. 29. 11.7 -0.03 -0.2557544757033248 2022. nov. 28. 11.73 -0.12 -1.0126582278481013 2022. nov. 25. 11.85 0.02 0.16906170752324598 2022. nov. 24. 11.83 0.05 0.4244482173174873 2022. nov. 23. 11.78 0.05 0.42625745950554134 2022. nov. 22. 11.73 0.02 0.1707941929974381 2022. nov. 21. 11.71 0.02 0.1710863986313088 2022. nov. 18. 11.69 0.16 1.3876843018213356 2022. nov. 17. 11.53 -0.17 -1.452991452991453 2022. nov. 16. 11.7 -0.11 -0.9314140558848434 2022. nov. 15. 11.81 0.03 0.2546689303904924 2022. nov. 14. 11.78 -0.04 -0.338409475465313 2022. nov. 11. 11.82 0.11 0.9393680614859095 2022. nov. 10. 11.71 0.2 1.737619461337967 2022. nov. 09. 11.51 -0.02 -0.17346053772766695 2022. nov. 08. 11.53 0.13 1.1403508771929824 2022. nov. 07. 11.4 -0.12 -1.0416666666666667 2022. nov. 04. 11.52 0.02 0.17391304347826086 2022. nov. 03. 11.5 -0.15 -1.2875536480686696 2022. nov. 02. 11.65 0.06 0.5176876617773943 2022. okt. 31. 11.59 0.16 1.3998250218722659 2022. okt. 28. 11.43 0.03 0.2631578947368421 2022. okt. 27. 11.4 0.08 0.7067137809187279 2022. okt. 26. 11.32 0.08 0.7117437722419929 2022. okt. 25. 11.24 0.07 0.6266786034019696 2022. okt. 24. 11.17 0.15 1.3611615245009074 2022. okt. 21. 11.02 -0.11 -0.9883198562443846 2022. okt. 20. 11.13 -0.03 -0.26881720430107525 2022. okt. 19. 11.16 -0.12 -1.0638297872340425 2022. okt. 18. 11.28 0.18 1.6216216216216217 2022. okt. 17. 11.1 -0.09 -0.8042895442359249 2022. okt. 14. 11.19 0.4 3.7071362372567194 2022. okt. 13. 10.79 -0.23 -2.087114337568058 2022. okt. 12. 11.02 0.01 0.09082652134423251 2022. okt. 11. 11.01 -0.21 -1.8716577540106951 2022. okt. 10. 11.22 -0.1 -0.8833922261484098 2022. okt. 07. 11.32 -0.17 -1.4795474325500435 2022. okt. 06. 11.49 0.06 0.5249343832020997 2022. okt. 05. 11.43 0.03 0.2631578947368421 2022. okt. 04. 11.4 0.31 2.7953110910730388 2022. okt. 03. 11.09 0.01 0.09025270758122744 2022. szept. 30. 11.08 0 0 2022. szept. 29. 11.08 -0.22 -1.9469026548672566 2022. szept. 28. 11.3 -0.09 -0.7901668129938543 2022. szept. 27. 11.39 0.03 0.2640845070422535 2022. szept. 26. 11.36 0.03 0.264783759929391 2022. szept. 23. 11.33 -0.22 -1.9047619047619047 2022. szept. 22. 11.55 -0.19 -1.6183986371379897 2022. szept. 21. 11.74 0.12 1.0327022375215147 2022. szept. 20. 11.62 -0.04 -0.34305317324185247 2022. szept. 19. 11.66 0.02 0.1718213058419244 2022. szept. 16. 11.64 -0.31 -2.594142259414226 2022. szept. 15. 11.95 0 0 2022. szept. 14. 11.95 -0.14 -1.1579818031430935 2022. szept. 13. 12.09 -0.1 -0.8203445447087777 2022. szept. 12. 12.19 0.05 0.41186161449752884 2022. szept. 09. 12.14 0.17 1.4202172096908938 2022. szept. 08. 11.97 0.12 1.0126582278481013 2022. szept. 07. 11.85 -0.05 -0.42016806722689076 2022. szept. 06. 11.9 0.03 0.2527379949452401 2022. szept. 05. 11.87 -0.01 -0.08417508417508418 2022. szept. 02. 11.88 0.07 0.5927180355630821 2022. szept. 01. 11.81 -0.27 -2.2350993377483444 2022. aug. 31. 12.08 -0.08 -0.6578947368421053 2022. aug. 30. 12.16 -0.14 -1.1382113821138211 2022. aug. 29. 12.3 -0.22 -1.7571884984025559 2022. aug. 26. 12.52 -0.05 -0.39777247414478917 2022. aug. 25. 12.57 0.09 0.7211538461538461 2022. aug. 24. 12.48 0.09 0.7263922518159807 2022. aug. 23. 12.39 -0.04 -0.32180209171359614 2022. aug. 22. 12.43 -0.13 -1.035031847133758 2022. aug. 19. 12.56 -0.04 -0.31746031746031744 2022. aug. 18. 12.6 0.01 0.07942811755361398 2022. aug. 17. 12.59 -0.07 -0.5529225908372828 2022. aug. 16. 12.66 0.18 1.4423076923076923 2022. aug. 12. 12.48 0.06 0.4830917874396135 2022. aug. 11. 12.42 0.13 1.0577705451586656 2022. aug. 10. 12.29 0.09 0.7377049180327869 2022. aug. 09. 12.2 -0.21 -1.6921837228041903 2022. aug. 08. 12.41 0.18 1.4717906786590351 2022. aug. 05. 12.23 -0.03 -0.24469820554649266 2022. aug. 04. 12.26 0.08 0.6568144499178982 2022. aug. 03. 12.18 0.13 1.0788381742738589 2022. aug. 02. 12.05 0.02 0.1662510390689942 2022. aug. 01. 12.03 -0.04 -0.33140016570008285 2022. júl. 29. 12.07 0.19 1.5993265993265993 2022. júl. 28. 11.88 0.19 1.6253207869974338 2022. júl. 27. 11.69 0.07 0.6024096385542169 2022. júl. 26. 11.62 0.1 0.8680555555555556 2022. júl. 25. 11.52 -0.1 -0.8605851979345955 2022. júl. 22. 11.62 0.08 0.6932409012131716 2022. júl. 21. 11.54 0.13 1.1393514460999123 2022. júl. 20. 11.41 0.19 1.6934046345811051 2022. júl. 19. 11.22 -0.05 -0.44365572315882873 2022. júl. 18. 11.27 0.18 1.6230838593327321 2022. júl. 15. 11.09 0.05 0.4528985507246377 2022. júl. 14. 11.04 -0.08 -0.7194244604316546 2022. júl. 13. 11.12 -0.14 -1.2433392539964476 2022. júl. 12. 11.26 -0.03 -0.2657218777679362 2022. júl. 11. 11.29 -0.02 -0.1768346595932803 2022. júl. 08. 11.31 0.05 0.44404973357015987 2022. júl. 07. 11.26 0.17 1.532912533814247 2022. júl. 06. 11.09 0.27 2.4953789279112755 2022. júl. 05. 10.82 -0.04 -0.3683241252302026 2022. júl. 04. 10.86 -0.05 -0.458295142071494 2022. júl. 01. 10.91 0.2 1.8674136321195145 2022. jún. 30. 10.71 -0.18 -1.6528925619834711 2022. jún. 29. 10.89 -0.29 -2.59391771019678 2022. jún. 28. 11.18 0.18 1.6363636363636365 2022. jún. 27. 11 0.11 1.0101010101010102 2022. jún. 24. 10.89 0.25 2.3496240601503757 2022. jún. 22. 10.64 -0.13 -1.2070566388115134 2022. jún. 21. 10.77 0.11 1.0318949343339587 2022. jún. 20. 10.66 -0.06 -0.5597014925373134 2022. jún. 17. 10.72 0 0 2022. jún. 16. 10.72 -0.29 -2.6339691189827428 2022. jún. 15. 11.01 0.03 0.273224043715847 2022. jún. 14. 10.98 -0.1 -0.9025270758122743 2022. jún. 13. 11.08 -0.38 -3.3158813263525304 2022. jún. 10. 11.46 -0.22 -1.8835616438356164 2022. jún. 09. 11.68 -0.09 -0.7646559048428208 2022. jún. 08. 11.77 0.03 0.2555366269165247 2022. jún. 07. 11.74 0.08 0.6861063464837049 2022. jún. 03. 11.66 0 0 2022. jún. 02. 11.66 -0.15 -1.2701100762066047 2022. jún. 01. 11.81 0.05 0.42517006802721086 2022. máj. 31. 11.76 -0.06 -0.5076142131979695 2022. máj. 30. 11.82 0.16 1.3722126929674099 2022. máj. 27. 11.66 0.28 2.460456942003515 2022. máj. 25. 11.38 0.08 0.7079646017699115 2022. máj. 24. 11.3 -0.16 -1.3961605584642234 2022. máj. 23. 11.46 -0.13 -1.1216566005176876 2022. máj. 20. 11.59 0.23 2.0246478873239435 2022. máj. 19. 11.36 -0.28 -2.4054982817869415 2022. máj. 18. 11.64 -0.02 -0.17152658662092624 2022. máj. 17. 11.66 0.04 0.3442340791738382 2022. máj. 16. 11.62 0.03 0.25884383088869717 2022. máj. 13. 11.59 0.39 3.482142857142857 2022. máj. 12. 11.2 -0.16 -1.408450704225352 2022. máj. 11. 11.36 -0.03 -0.2633889376646181 2022. máj. 10. 11.39 -0.18 -1.5557476231633536 2022. máj. 06. 11.57 -0.57 -4.695222405271829 2022. máj. 05. 12.14 0.08 0.6633499170812603 2022. máj. 04. 12.06 0.02 0.16611295681063123 2022. máj. 03. 12.04 -0.12 -0.9868421052631579 2022. máj. 02. 12.16 -0.17 -1.37875101378751 2022. ápr. 29. 12.33 0.19 1.5650741350906097 2022. ápr. 28. 12.14 0.06 0.4966887417218543 2022. ápr. 27. 12.08 0.05 0.41562759767248547 2022. ápr. 26. 12.03 0.07 0.5852842809364549 2022. ápr. 25. 11.96 -0.28 -2.287581699346405 2022. ápr. 22. 12.24 -0.3 -2.3923444976076556 2022. ápr. 21. 12.54 0.06 0.4807692307692308 2022. ápr. 20. 12.48 0.12 0.970873786407767 2022. ápr. 19. 12.36 -0.14 -1.12 2022. ápr. 14. 12.5 0.14 1.132686084142395 2022. ápr. 13. 12.36 -0.01 -0.08084074373484236 2022. ápr. 12. 12.37 0.05 0.40584415584415584 2022. ápr. 11. 12.32 -0.09 -0.7252215954875101 2022. ápr. 08. 12.41 0.07 0.5672609400324149 2022. ápr. 07. 12.34 0 0 2022. ápr. 06. 12.34 -0.3 -2.3734177215189876 2022. ápr. 05. 12.64 0.06 0.4769475357710652 2022. ápr. 04. 12.58 0.08 0.64 2022. ápr. 01. 12.5 0 0 2022. márc. 31. 12.5 0.01 0.08006405124099279 2022. márc. 30. 12.49 0.03 0.24077046548956663 2022. márc. 29. 12.46 -0.03 -0.2401921537229784 2022. márc. 28. 12.49 0.04 0.321285140562249 2022. márc. 25. 12.45 0.07 0.5654281098546042 2022. márc. 24. 12.38 -0.04 -0.322061191626409 2022. márc. 23. 12.42 -0.02 -0.1607717041800643 2022. márc. 22. 12.44 0.14 1.1382113821138211 2022. márc. 21. 12.3 0.1 0.819672131147541 2022. márc. 18. 12.2 0.22 1.8363939899833055 2022. márc. 17. 11.98 0.04 0.33500837520938026 2022. márc. 16. 11.94 0.33 2.842377260981912 2022. márc. 15. 11.61 -0.13 -1.1073253833049403 2022. márc. 14. 11.74 -0.03 -0.2548853016142736 2022. márc. 11. 11.77 0.07 0.5982905982905983 2022. márc. 10. 11.7 0.13 1.1235955056179776 2022. márc. 09. 11.57 0.07 0.6086956521739131 2022. márc. 08. 11.5 -0.28 -2.3769100169779285 2022. márc. 07. 11.78 -0.04 -0.338409475465313 2022. márc. 04. 11.82 -0.13 -1.0878661087866108 2022. márc. 03. 11.95 0.11 0.9290540540540541 2022. márc. 02. 11.84 -0.06 -0.5042016806722689 2022. márc. 01. 11.9 0.07 0.591715976331361 2022. febr. 28. 11.83 0.16 1.3710368466152527 2022. febr. 25. 11.67 0.34 3.000882612533098 2022. febr. 24. 11.33 -0.3 -2.5795356835769563 2022. febr. 23. 11.63 -0.02 -0.17167381974248927 2022. febr. 22. 11.65 0 0 2022. febr. 21. 11.65 -0.18 -1.521555367709214 2022. febr. 18. 11.83 -0.08 -0.6717044500419815 2022. febr. 17. 11.91 -0.04 -0.33472803347280333 2022. febr. 16. 11.95 -0.01 -0.08361204013377926 2022. febr. 15. 11.96 0.12 1.0135135135135136 2022. febr. 14. 11.84 -0.18 -1.497504159733777 2022. febr. 11. 12.02 -0.11 -0.9068425391591096 2022. febr. 10. 12.13 0.05 0.4139072847682119 2022. febr. 09. 12.08 0.29 2.4597116200169635 2022. febr. 08. 11.79 -0.03 -0.25380710659898476 2022. febr. 07. 11.82 0.1 0.8532423208191127 2022. febr. 04. 11.72 -0.17 -1.4297729184188395 2022. febr. 03. 11.89 -0.26 -2.139917695473251 2022. febr. 02. 12.15 0.04 0.33030553261767137 2022. febr. 01. 12.11 0.18 1.5088013411567478 2022. jan. 31. 11.93 0.3 2.5795356835769563 2022. jan. 28. 11.63 -0.3 -2.5146689019279127 2022. jan. 27. 11.93 -0.05 -0.41736227045075125 2022. jan. 26. 11.98 0.32 2.7444253859348198 2022. jan. 25. 11.66 -0.01 -0.0856898029134533 2022. jan. 24. 11.67 -0.37 -3.0730897009966776 2022. jan. 21. 12.04 -0.33 -2.667744543249798 2022. jan. 20. 12.37 -0.03 -0.24193548387096775 2022. jan. 19. 12.4 0.03 0.2425222312045271 2022. jan. 18. 12.37 -0.12 -0.9607686148919136 2022. jan. 17. 12.49 0 0 2022. jan. 14. 12.49 -0.21 -1.6535433070866141 2022. jan. 13. 12.7 -0.04 -0.3139717425431711 2022. jan. 12. 12.74 0.19 1.5139442231075697 2022. jan. 11. 12.55 0.07 0.5608974358974359 2022. jan. 10. 12.48 -0.27 -2.1176470588235294 2022. jan. 07. 12.75 0.06 0.4728132387706856 2022. jan. 06. 12.69 -0.32 -2.4596464258262873 2022. jan. 05. 13.01 -0.11 -0.8384146341463414 2022. jan. 04. 13.12 0.08 0.6134969325153374 2022. jan. 03. 13.04 0.05 0.3849114703618168 2021. dec. 31. 12.99 -0.05 -0.3834355828220859 2021. dec. 30. 13.04 0.06 0.4622496147919877 2021. dec. 29. 12.98 0.01 0.07710100231303008 2021. dec. 28. 12.97 0.11 0.8553654743390358 2021. dec. 27. 12.86 0.03 0.2338269680436477 2021. dec. 23. 12.83 0.15 1.1829652996845426 2021. dec. 22. 12.68 0.08 0.6349206349206349 2021. dec. 21. 12.6 0.17 1.3676588897827835 2021. dec. 20. 12.43 -0.16 -1.2708498808578237 2021. dec. 17. 12.59 -0.22 -1.7174082747853239 2021. dec. 16. 12.81 0.19 1.5055467511885896 2021. dec. 15. 12.62 -0.08 -0.6299212598425197 2021. dec. 14. 12.7 -0.13 -1.0132501948558068 2021. dec. 13. 12.83 -0.04 -0.3108003108003108 2021. dec. 10. 12.87 -0.05 -0.38699690402476783 2021. dec. 09. 12.92 -0.01 -0.07733952049497293 2021. dec. 08. 12.93 -0.04 -0.3084040092521203 2021. dec. 07. 12.97 0.4 3.1821797931583133 2021. dec. 06. 12.57 -0.02 -0.15885623510722796 2021. dec. 03. 12.59 0.03 0.23885350318471338 2021. dec. 02. 12.56 -0.16 -1.2578616352201257 2021. dec. 01. 12.72 0.04 0.31545741324921134 2021. nov. 30. 12.68 -0.19 -1.4763014763014763 2021. nov. 29. 12.87 0.09 0.704225352112676 2021. nov. 26. 12.78 -0.35 -2.6656511805026657 2021. nov. 25. 13.13 0.14 1.077752117013087 2021. nov. 24. 12.99 -0.13 -0.9908536585365854 2021. nov. 23. 13.12 -0.15 -1.1303692539562924 2021. nov. 22. 13.27 0.03 0.22658610271903323 2021. nov. 19. 13.24 0.03 0.22710068130204392 2021. nov. 18. 13.21 -0.05 -0.3770739064856712 2021. nov. 17. 13.26 0.01 0.07547169811320754 2021. nov. 16. 13.25 0.07 0.5311077389984825 2021. nov. 15. 13.18 0.09 0.6875477463712758 2021. nov. 12. 13.09 0.05 0.3834355828220859 2021. nov. 11. 13.04 0.07 0.5397070161912105 2021. nov. 10. 12.97 0.05 0.38699690402476783 2021. nov. 09. 12.92 -0.05 -0.3855050115651503 2021. nov. 08. 12.97 -0.04 -0.3074558032282859 2021. nov. 05. 13.01 0.05 0.38580246913580246 2021. nov. 04. 12.96 0.22 1.7268445839874411 2021. nov. 03. 12.74 0.01 0.07855459544383346 2021. nov. 02. 12.73 0.13 1.0317460317460319 2021. okt. 29. 12.6 0.07 0.5586592178770949 2021. okt. 28. 12.53 -0.07 -0.5555555555555556 2021. okt. 27. 12.6 -0.08 -0.6309148264984227 2021. okt. 26. 12.68 0.07 0.5551149881046789 2021. okt. 25. 12.61 0.01 0.07936507936507936 2021. okt. 22. 12.6 0.06 0.4784688995215311 2021. okt. 21. 12.54 0.03 0.23980815347721823 2021. okt. 20. 12.51 0.07 0.5627009646302251 2021. okt. 19. 12.44 0.05 0.4035512510088781 2021. okt. 18. 12.39 -0.08 -0.6415396952686447 2021. okt. 15. 12.47 0.13 1.053484602917342 2021. okt. 14. 12.34 0.13 1.0647010647010646 2021. okt. 13. 12.21 0.07 0.5766062602965404 2021. okt. 12. 12.14 -0.03 -0.2465078060805259 2021. okt. 11. 12.17 -0.06 -0.49059689288634506 2021. okt. 08. 12.23 -0.03 -0.24469820554649266 2021. okt. 07. 12.26 0.23 1.9118869492934332 2021. okt. 06. 12.03 -0.02 -0.16597510373443983 2021. okt. 05. 12.05 -0.06 -0.495458298926507 2021. okt. 04. 12.11 0 0 2021. okt. 01. 12.11 -0.14 -1.1428571428571428 2021. szept. 30. 12.25 0.04 0.3276003276003276 2021. szept. 29. 12.21 -0.05 -0.4078303425774878 2021. szept. 28. 12.26 -0.15 -1.20870265914585 2021. szept. 27. 12.41 -0.05 -0.4012841091492777 2021. szept. 24. 12.46 -0.01 -0.08019246190858059 2021. szept. 23. 12.47 0.15 1.2175324675324675 2021. szept. 22. 12.32 0.03 0.24410089503661514 2021. szept. 21. 12.29 0.06 0.49059689288634506 2021. szept. 20. 12.23 -0.24 -1.9246190858059342 2021. szept. 17. 12.47 -0.05 -0.3993610223642173 2021. szept. 16. 12.52 0.09 0.7240547063555913 2021. szept. 15. 12.43 -0.05 -0.40064102564102566 2021. szept. 14. 12.48 -0.04 -0.3194888178913738 2021. szept. 13. 12.52 -0.02 -0.1594896331738437 2021. szept. 10. 12.54 0 0 2021. szept. 09. 12.54 -0.02 -0.1592356687898089 2021. szept. 08. 12.56 -0.04 -0.31746031746031744 2021. szept. 07. 12.6 -0.07 -0.5524861878453039 2021. szept. 06. 12.67 0.09 0.7154213036565977 2021. szept. 03. 12.58 -0.01 -0.07942811755361398 2021. szept. 02. 12.59 0.06 0.4788507581803671 2021. szept. 01. 12.53 0.02 0.15987210231814547 2021. aug. 31. 12.51 -0.02 -0.1596169193934557 2021. aug. 30. 12.53 0.05 0.40064102564102566 2021. aug. 27. 12.48 0.01 0.08019246190858059 2021. aug. 26. 12.47 0 0 2021. aug. 25. 12.47 0.02 0.1606425702811245 2021. aug. 24. 12.45 0.09 0.7281553398058253 2021. aug. 23. 12.36 0.1 0.8156606851549756 2021. aug. 20. 12.26 0.02 0.16339869281045752 2021. aug. 19. 12.24 -0.12 -0.970873786407767 2021. aug. 18. 12.36 0 0 2021. aug. 17. 12.36 -0.03 -0.24213075060532688 2021. aug. 16. 12.39 -0.09 -0.7211538461538461 2021. aug. 13. 12.48 -0.03 -0.23980815347721823 2021. aug. 12. 12.51 0.01 0.08 2021. aug. 11. 12.5 0.02 0.16025641025641027 2021. aug. 10. 12.48 0.12 0.970873786407767 2021. aug. 09. 12.36 0.02 0.1620745542949757 2021. aug. 06. 12.34 0.06 0.48859934853420195 2021. aug. 05. 12.28 0.08 0.6557377049180327 2021. aug. 04. 12.2 0.07 0.5770816158285244 2021. aug. 03. 12.13 -0.06 -0.4922067268252666 2021. aug. 02. 12.19 0.03 0.24671052631578946 2021. júl. 30. 12.16 0.02 0.16474464579901152 2021. júl. 29. 12.14 0.05 0.41356492969396197 2021. júl. 28. 12.09 0.08 0.6661115736885929 2021. júl. 27. 12.01 -0.06 -0.4971002485501243 2021. júl. 26. 12.07 -0.02 -0.1654259718775848 2021. júl. 23. 12.09 0.09 0.75 2021. júl. 22. 12 0.03 0.2506265664160401 2021. júl. 21. 11.97 0.21 1.7857142857142858 2021. júl. 20. 11.76 0.14 1.2048192771084338 2021. júl. 19. 11.62 -0.35 -2.9239766081871346 2021. júl. 16. 11.97 -0.02 -0.16680567139282734 2021. júl. 15. 11.99 -0.11 -0.9090909090909091 2021. júl. 14. 12.1 -0.01 -0.08257638315441784 2021. júl. 13. 12.11 0.05 0.41459369817578773 2021. júl. 12. 12.06 0.1 0.8361204013377926 2021. júl. 09. 11.96 0.14 1.1844331641285957 2021. júl. 08. 11.82 -0.27 -2.2332506203473947 2021. júl. 07. 12.09 0.07 0.5823627287853578 2021. júl. 06. 12.02 0.01 0.08326394671107411 2021. júl. 05. 12.01 0.02 0.16680567139282734 2021. júl. 02. 11.99 0.04 0.33472803347280333 2021. júl. 01. 11.95 0.04 0.33585222502099077 2021. jún. 30. 11.91 -0.04 -0.33472803347280333 2021. jún. 29. 11.95 0.08 0.6739679865206403 2021. jún. 28. 11.87 0.01 0.08431703204047218 2021. jún. 25. 11.86 0.07 0.5937234944868532 2021. jún. 24. 11.79 0.07 0.5972696245733788 2021. jún. 22. 11.72 0.07 0.6008583690987125 2021. jún. 21. 11.65 -0.04 -0.3421727972626176 2021. jún. 18. 11.69 -0.04 -0.3410059676044331 2021. jún. 17. 11.73 0.06 0.5141388174807198 2021. jún. 16. 11.67 -0.01 -0.08561643835616438 2021. jún. 15. 11.68 -0.02 -0.17094017094017094 2021. jún. 14. 11.7 0 0 2021. jún. 11. 11.7 0.09 0.7751937984496124 2021. jún. 10. 11.61 0.04 0.34572169403630076 2021. jún. 09. 11.57 -0.04 -0.34453057708871665 2021. jún. 08. 11.61 -0.01 -0.08605851979345955 2021. jún. 07. 11.62 0.05 0.43215211754537597 2021. jún. 04. 11.57 0.06 0.5212858384013901 2021. jún. 03. 11.51 -0.03 -0.25996533795493937 2021. jún. 02. 11.54 -0.01 -0.08658008658008658 2021. jún. 01. 11.55 0.05 0.43478260869565216 2021. máj. 31. 11.5 -0.05 -0.4329004329004329 2021. máj. 28. 11.55 0.09 0.7853403141361257 2021. máj. 27. 11.46 0.07 0.6145741878841089 2021. máj. 26. 11.39 -0.01 -0.08771929824561403 2021. máj. 25. 11.4 0.01 0.08779631255487269 2021. máj. 21. 11.39 0.16 1.4247551202137132 2021. máj. 20. 11.23 0.19 1.7210144927536233 2021. máj. 19. 11.04 -0.26 -2.3008849557522124 2021. máj. 18. 11.3 0.03 0.26619343389529726 2021. máj. 17. 11.27 -0.03 -0.26548672566371684 2021. máj. 14. 11.3 0.02 0.1773049645390071 2021. máj. 12. 11.28 0 0 2021. máj. 11. 11.28 -0.25 -2.168256721595837 2021. máj. 10. 11.53 -0.01 -0.08665511265164645 2021. máj. 07. 11.54 0.07 0.6102877070619006 2021. máj. 06. 11.47 -0.08 -0.6926406926406926 2021. máj. 05. 11.55 0.11 0.9615384615384616 2021. máj. 04. 11.44 -0.14 -1.2089810017271156 2021. máj. 03. 11.58 -0.02 -0.1724137931034483 2021. ápr. 30. 11.6 -0.07 -0.5998286203941731 2021. ápr. 29. 11.67 -0.05 -0.42662116040955633 2021. ápr. 28. 11.72 0.03 0.2566295979469632 2021. ápr. 27. 11.69 -0.04 -0.3410059676044331 2021. ápr. 26. 11.73 0.1 0.8598452278589854 2021. ápr. 23. 11.63 0.01 0.08605851979345955 2021. ápr. 22. 11.62 0.14 1.2195121951219512 2021. ápr. 21. 11.48 -0.07 -0.6060606060606061 2021. ápr. 20. 11.55 -0.13 -1.1130136986301369 2021. ápr. 19. 11.68 -0.02 -0.17094017094017094 2021. ápr. 16. 11.7 0.07 0.6018916595012898 2021. ápr. 15. 11.63 -0.02 -0.17167381974248927 2021. ápr. 14. 11.65 0.06 0.5176876617773943 2021. ápr. 13. 11.59 0.01 0.08635578583765112 2021. ápr. 12. 11.58 -0.03 -0.25839793281653745 2021. ápr. 09. 11.61 0.03 0.25906735751295334 2021. ápr. 08. 11.58 0.03 0.2597402597402597 2021. ápr. 07. 11.55 -0.07 -0.6024096385542169 2021. ápr. 06. 11.62 0.06 0.5190311418685121 2021. ápr. 01. 11.56 0.13 1.1373578302712162 2021. márc. 31. 11.43 0.12 1.0610079575596818 2021. márc. 30. 11.31 -0.02 -0.176522506619594 2021. márc. 29. 11.33 0.06 0.5323868677905945 2021. márc. 26. 11.27 0.31 2.8284671532846715 2021. márc. 25. 10.96 -0.23 -2.0554066130473636 2021. márc. 24. 11.19 -0.04 -0.3561887800534283 2021. márc. 23. 11.23 0.02 0.1784121320249777 2021. márc. 22. 11.21 -0.02 -0.17809439002671415 2021. márc. 19. 11.23 -0.11 -0.9700176366843033 2021. márc. 18. 11.34 0.06 0.5319148936170213 2021. márc. 17. 11.28 -0.15 -1.3123359580052494 2021. márc. 16. 11.43 0.08 0.7048458149779736 2021. márc. 15. 11.35 0.04 0.3536693191865606 2021. márc. 12. 11.31 0.04 0.354924578527063 2021. márc. 11. 11.27 0.1 0.8952551477170994 2021. márc. 10. 11.17 0.11 0.9945750452079566 2021. márc. 09. 11.06 0.1 0.9124087591240876 2021. márc. 08. 10.96 0.17 1.5755329008341057 2021. márc. 05. 10.79 -0.1 -0.9182736455463728 2021. márc. 04. 10.89 -0.18 -1.6260162601626016 2021. márc. 03. 11.07 -0.2 -1.774622892635315 2021. márc. 02. 11.27 0.07 0.625 2021. márc. 01. 11.2 0.22 2.0036429872495445 2021. febr. 26. 10.98 -0.19 -1.7009847806624887 2021. febr. 25. 11.17 0.01 0.08960573476702509 2021. febr. 24. 11.16 0.12 1.0869565217391304 2021. febr. 23. 11.04 -0.31 -2.7312775330396475 2021. febr. 22. 11.35 -0.1 -0.8733624454148472 2021. febr. 19. 11.45 0.06 0.5267778753292361 2021. febr. 18. 11.39 -0.18 -1.5557476231633536 2021. febr. 17. 11.57 -0.1 -0.856898029134533 2021. febr. 16. 11.67 0.03 0.25773195876288657 2021. febr. 15. 11.64 0.09 0.7792207792207793 2021. febr. 12. 11.55 0.06 0.5221932114882507 2021. febr. 11. 11.49 -0.01 -0.08695652173913043 2021. febr. 10. 11.5 0.05 0.4366812227074236 2021. febr. 09. 11.45 -0.01 -0.08726003490401396 2021. febr. 08. 11.46 0.12 1.0582010582010581 2021. febr. 05. 11.34 0.05 0.4428697962798937 2021. febr. 04. 11.29 0.03 0.2664298401420959 2021. febr. 03. 11.26 0.07 0.6255585344057194 2021. febr. 02. 11.19 0.27 2.4725274725274726 2021. febr. 01. 10.92 0.07 0.6451612903225806 2021. jan. 29. 10.85 -0.07 -0.6410256410256411 2021. jan. 28. 10.92 0 0 2021. jan. 27. 10.92 -0.28 -2.5 2021. jan. 26. 11.2 -0.08 -0.7092198581560284 2021. jan. 25. 11.28 0.11 0.9847806624888094 2021. jan. 22. 11.17 -0.08 -0.7111111111111111 2021. jan. 21. 11.25 -0.06 -0.5305039787798409 2021. jan. 20. 11.31 0.14 1.2533572068039391 2021. jan. 19. 11.17 0.05 0.44964028776978415 2021. jan. 18. 11.12 0 0 2021. jan. 15. 11.12 -0.09 -0.8028545941123997 2021. jan. 14. 11.21 0.09 0.8093525179856115 2021. jan. 13. 11.12 0.03 0.27051397655545534 2021. jan. 12. 11.09 0.04 0.36199095022624433 2021. jan. 11. 11.05 -0.01 -0.09041591320072333 2021. jan. 08. 11.06 0.2 1.8416206261510129 2021. jan. 07. 10.86 0.22 2.0676691729323307 2021. jan. 06. 10.64 0.08 0.7575757575757576 2021. jan. 05. 10.56 -0.06 -0.5649717514124294 2021. jan. 04. 10.62 0.11 1.0466222645099905 2020. dec. 31. 10.51 0.01 0.09523809523809523 2020. dec. 30. 10.5 0.04 0.3824091778202677 2020. dec. 29. 10.46 -0.02 -0.19083969465648856 2020. dec. 28. 10.48 0.05 0.4793863854266539 2020. dec. 23. 10.43 0.07 0.6756756756756757 2020. dec. 22. 10.36 0.12 1.171875 2020. dec. 21. 10.24 -0.11 -1.0628019323671498 2020. dec. 18. 10.35 0.02 0.1936108422071636 2020. dec. 17. 10.33 0.04 0.38872691933916426 2020. dec. 16. 10.29 0.06 0.5865102639296188 2020. dec. 15. 10.23 -0.02 -0.1951219512195122 2020. dec. 14. 10.25 0.08 0.7866273352999017 2020. dec. 11. 10.17 0.02 0.19704433497536947 2020. dec. 10. 10.15 -0.12 -1.1684518013631937 2020. dec. 09. 10.27 0.08 0.7850834151128557 2020. dec. 08. 10.19 0.03 0.2952755905511811 2020. dec. 07. 10.16 0.05 0.49455984174085066 2020. dec. 04. 10.11 0.06 0.5970149253731343 2020. dec. 03. 10.05 0 0 2020. dec. 02. 10.05 -0.13 -1.2770137524557956 2020. dec. 01. 10.18 0.05 0.49358341559723595 2020. nov. 30. 10.13 -0.05 -0.4911591355599214 2020. nov. 27. 10.18 0.03 0.2955665024630542 2020. nov. 26. 10.15 0.05 0.49504950495049505 2020. nov. 25. 10.1 -0.02 -0.1976284584980237 2020. nov. 24. 10.12 0.03 0.29732408325074333 2020. nov. 23. 10.09 0.09 0.9 2020. nov. 20. 10 0.02 0.20040080160320642 2020. nov. 19. 9.98 -0.02 -0.2 2020. nov. 18. 10 0.07 0.7049345417925479 2020. nov. 17. 9.93 -0.1 -0.9970089730807578 2020. nov. 16. 10.03 0.1 1.0070493454179255 2020. nov. 13. 9.93 -0.01 -0.1006036217303823 2020. nov. 12. 9.94 -0.01 -0.10050251256281408 2020. nov. 11. 9.95 0.09 0.9127789046653144 2020. nov. 10. 9.86 -0.19 -1.890547263681592 2020. nov. 09. 10.05 0.32 3.28879753340185 2020. nov. 06. 9.73 0.03 0.30927835051546393 2020. nov. 05. 9.7 0.16 1.6771488469601676 2020. nov. 04. 9.54 0.14 1.4893617021276595 2020. nov. 03. 9.4 0.09 0.966702470461869 2020. nov. 02. 9.31 0.17 1.859956236323851 2020. okt. 30. 9.14 -0.1 -1.0822510822510822 2020. okt. 29. 9.24 0.01 0.10834236186348863 2020. okt. 28. 9.23 -0.15 -1.5991471215351811 2020. okt. 27. 9.38 -0.04 -0.42462845010615713 2020. okt. 26. 9.42 -0.11 -1.154249737670514 2020. okt. 23. 9.53 0 0 2020. okt. 22. 9.53 -0.01 -0.10482180293501048 2020. okt. 21. 9.54 -0.07 -0.72840790842872 2020. okt. 20. 9.61 -0.06 -0.6204756980351603 2020. okt. 19. 9.67 -0.03 -0.30927835051546393 2020. okt. 16. 9.7 0.05 0.5181347150259067 2020. okt. 15. 9.65 -0.09 -0.9240246406570842 2020. okt. 14. 9.74 0.01 0.10277492291880781 2020. okt. 13. 9.73 0.04 0.41279669762641896 2020. okt. 12. 9.69 0.08 0.8324661810613944 2020. okt. 09. 9.61 0.03 0.31315240083507306 2020. okt. 08. 9.58 0.11 1.1615628299894403 2020. okt. 07. 9.47 0.06 0.6376195536663124 2020. okt. 06. 9.41 0.08 0.857449088960343 2020. okt. 05. 9.33 0.06 0.6472491909385113 2020. okt. 02. 9.27 -0.03 -0.3225806451612903 2020. okt. 01. 9.3 0.07 0.7583965330444203 2020. szept. 30. 9.23 0.02 0.21715526601520088 2020. szept. 29. 9.21 0.04 0.4362050163576881 2020. szept. 28. 9.17 0.19 2.115812917594655 2020. szept. 25. 8.98 -0.01 -0.11123470522803114 2020. szept. 24. 8.99 -0.14 -1.5334063526834611 2020. szept. 23. 9.13 0.1 1.1074197120708749 2020. szept. 22. 9.03 -0.01 -0.11061946902654868 2020. szept. 21. 9.04 -0.17 -1.8458197611292073 2020. szept. 18. 9.21 0.05 0.5458515283842795 2020. szept. 17. 9.16 -0.08 -0.8658008658008658 2020. szept. 16. 9.24 0.05 0.544069640914037 2020. szept. 15. 9.19 0.11 1.2114537444933922 2020. szept. 14. 9.08 0.05 0.5537098560354374 2020. szept. 11. 9.03 -0.02 -0.22099447513812154 2020. szept. 10. 9.05 0.01 0.11061946902654868 2020. szept. 09. 9.04 0.06 0.6681514476614699 2020. szept. 08. 8.98 -0.09 -0.9922822491730982 2020. szept. 07. 9.07 -0.05 -0.5482456140350878 2020. szept. 04. 9.12 -0.17 -1.8299246501614639 2020. szept. 03. 9.29 0.01 0.10775862068965517 2020. szept. 02. 9.28 0.18 1.978021978021978 2020. szept. 01. 9.1 -0.01 -0.10976948408342481 2020. aug. 31. 9.11 -0.04 -0.4371584699453552 2020. aug. 28. 9.15 -0.07 -0.7592190889370932 2020. aug. 27. 9.22 0.04 0.4357298474945534 2020. aug. 26. 9.18 0.02 0.2183406113537118 2020. aug. 25. 9.16 0.01 0.1092896174863388 2020. aug. 24. 9.15 0.06 0.6600660066006601 2020. aug. 21. 9.09 0.05 0.5530973451327433 2020. aug. 20. 9.04 -0.02 -0.22075055187637968 2020. aug. 19. 9.06 0.01 0.11049723756906077 2020. aug. 18. 9.05 -0.05 -0.5494505494505495 2020. aug. 17. 9.1 0.01 0.11001100110011001 2020. aug. 14. 9.09 -0.04 -0.43811610076670315 2020. aug. 13. 9.13 -0.01 -0.10940919037199125 2020. aug. 12. 9.14 -0.01 -0.1092896174863388 2020. aug. 11. 9.15 0.06 0.6600660066006601 2020. aug. 10. 9.09 0.01 0.11013215859030837 2020. aug. 07. 9.08 0.08 0.8888888888888888 2020. aug. 06. 9 0.03 0.33444816053511706 2020. aug. 05. 8.97 0.02 0.22346368715083798 2020. aug. 04. 8.95 0.03 0.336322869955157 2020. aug. 03. 8.92 0.08 0.9049773755656109 2020. júl. 31. 8.84 0.04 0.45454545454545453 2020. júl. 30. 8.8 -0.07 -0.7891770011273957 2020. júl. 29. 8.87 0.01 0.11286681715575621 2020. júl. 28. 8.86 0.02 0.22624434389140272 2020. júl. 27. 8.84 -0.05 -0.562429696287964 2020. júl. 24. 8.89 -0.17 -1.8763796909492274 2020. júl. 23. 9.06 0.07 0.778642936596218 2020. júl. 22. 8.99 -0.12 -1.3172338090010978 2020. júl. 21. 9.11 0.09 0.9977827050997783 2020. júl. 20. 9.02 0.08 0.8948545861297539 2020. júl. 17. 8.94 0.01 0.11198208286674133 2020. júl. 16. 8.93 -0.01 -0.11185682326621924 2020. júl. 15. 8.94 0.19 2.1714285714285713 2020. júl. 14. 8.75 -0.18 -2.015677491601344 2020. júl. 13. 8.93 0.09 1.0180995475113122 2020. júl. 10. 8.84 -- -- BGF Multi-Theme Equity Fund Fund Inception 10-júl.-2020 Month End Date Monthly Total (NAV) Return 2020. júl. 31. -- 2020. aug. 31. 3.054299 2020. szept. 30. 1.317234 2020. okt. 31. -0.975081 2020. nov. 30. 10.83151 2020. dec. 31. 3.751234 2021. jan. 31. 3.235014 2021. febr. 28. 1.198157 2021. márc. 31. 4.098361 2021. ápr. 30. 1.487314 2021. máj. 31. -0.862069 2021. jún. 30. 3.565217 2021. júl. 31. 2.099076 2021. aug. 31. 2.878289 2021. szept. 30. -2.078337 2021. okt. 31. 2.857143 2021. nov. 30. 0.634921 2021. dec. 31. 2.444795 2022. jan. 31. -8.160123 2022. febr. 28. -0.838223 2022. márc. 31. 5.663567 2022. ápr. 30. -1.36 2022. máj. 31. -4.622871 2022. jún. 30. -8.928571 2022. júl. 31. 12.698413 2022. aug. 31. 0.08285 2022. szept. 30. -8.278146 2022. okt. 31. 4.602888 2022. nov. 30. 0.776531 2022. dec. 31. -5.222603 2023. jan. 31. 4.516712 2023. febr. 28. 0.691443 2023. márc. 31. -1.630901 2023. ápr. 30. -1.745201 2023. máj. 31. 2.220249 2023. jún. 30. 2.172024 2023. júl. 31. 2.465986 2023. aug. 31. -2.157676 2023. szept. 30. -3.138253 2023. okt. 31. -6.47986 2023. nov. 30. 6.741573 2023. dec. 31. 5.701754 2024. jan. 31. -0.248963 2024. febr. 29. 3.577371